Szerdán (27-én) voltam a dokinál. Kivette a felső fémívet, állított rajta egy kicsit, alaposan letisztította és visszatette. Ugyanúgy ilyen kis fémkerettel rögzítette az egyes kis bracketteket a fogaimon. Mostantól kicsit másképp kell viszont gumiznom őket otthon. Eddig ugye a felső nagyörlőt és az alsó szemfogaimat kötöttem össze. Jobb oldalon azonban nagyobb még a hely, jobban kell közelítenie egymáshoz a két állkapocsnak, vagy fogsornak. Így jobb oldalon most háromszög alakban gumizom őket: jobb felső nagyörlő, jobb felső szemfog és jobb alsó szemfog. Beszédnél még most sem látszik a gumi, viszont ha egy kicsit is mosolygok vagy elhúzom a számít, akkor igen. Úgyhogy valószínűleg kevesebbet fogom hordani napközben, mert eddig szinte akkor is mindig bent volt.
Érdekes, hogy nem is rakott be új ívet, mégis annak az árát kérte el, 4500-t, plusz ugye a kis gumik, amit mindig külön meg kell vennem, az egy ezres. És érdekes az is, hogy múltkor kb. másfélszer ennyi gumit kaptam ugyanezért az árért. Szóval nagyon nem számolja, csak rakja a kis zacskóba aztán kész. Na, mindegy, úgysem tudok ez ellen tiltakozni.
Plusz volt egy olyan, hogy először bal oldalon nehezen akart visszamenni a helyére a fémív és nagyon erősen elkezdte nyomni. Már éreztem, ahogy így a fogamnak a töve mocorog, nagyon kellemetlen volt, meg is rándult a fejem. Erre megkérdezte a doki, hogy ilyen érzékeny?! Persze két kézzel a számban volt, nem tudtam válaszolni. Amúgy meg nem érzékeny, de nem tudom ő mit szólna hozzá, ha tök erőből elkezdeném nyomni az egyik fogát?!
Legközelebb május 3-án megyek.