Nem tudom, hogyan csináltam, hogy még a képen sem vettem észre, hogy kicsúszott a fém ív a bal oldali szélső metszőnél a záracskából. Ma ettem narancsot és valami nagyon fura volt, illetve meglepően fájtak a gumival is bekötött metszők. Aztán gyorsan megvizsgáltam a tükörben, aztán a képen, és konstatáltam, hogy a dolog nem új keletű. Fogalmam sincs, hogyan nem vettem eddig észre, pedig naponta többször is nézem a tükörben (fogmosás előtt után stb.).
Gyorsan felhívtam a dokit, hogy bent lesz-e pénteken, mert akkor hazamennék. De szerencsémre nem lesz benn, a szerencsét tessék szó szerint venni, ugyanis a Budapest-Zalaegerszeg távolság nem kicsi, és igazán nem lett volna most erre időm. Szóval megkérdeztem, esetleg bemenjek-e valahova itt Pesten megigazíttatni. Azt mondta a doki, hogy nem olyan sürgős ez így, ha nem sért/szúr valahol. Annyi, hogy menjek be inkább 18-án pénteken. 25-e helyett, akkor lenne az időpontom. Egyelőre nem vagyok biztos benne, hogy el tudok menni erre az időpontra, de leokéztam. Én azt hittem, nagyobb a para, de úgy látszik ezeket csak az az ember éli meg ilyen drasztikusan, akin a szabályzó van.