Gondoltam, ha már a tegnapi posztom címe "szabadság" lett, a mai "börtön" lesz. Ezzel azt hiszem elég jól érzékeltettem a helyzetet, de lássuk akkor hogy is állunk.
Először is, miután ugye tegnap lekerültek alulról a dolgok, azt hittem tök jó lesz egy napig. De nem. Mivel csak a hátsó fogakon maradt fent a fogszabi, azok elkezdtek rendesen fájni. Gondolom mivel ők viseltek csak minden terhet. Ráadásul az egyik oldalon (bal), ahol csak úgy elvágta a fémszálas ívet, szúrni kezdett. Jól kisebesítette a számat belülről, szép kis seb lett.
Ma úgy kezdtem, hogy azt legyen szíves behajlítani, mert ez így nem jó. Valamit próbált rajta állítani, akkor ott próbáltam a nyelvemmel kitapogatni, úgy éreztem okés lesz. Hát most itthon megint úgy érzem, hogy nem annyira okés. Majd durvulni kezd behajlítom én valahogy.
Másodszor, hogy akkor ragasszuk be a ferdesíkot. Már nagyon kíváncsi voltam rá, hogy néz ki ez a csodálatos valami, mert akárhogyan kutattam a neten, nem találtam egy fotót sem róla. Most már tudom, hogy miért nem. Mert iszonyat RONDA. És nagy. És nem lehet tőle beszélni. Szóval olyanra csiszolta ott helyben, amilyen megfelel a felső ívemnek, hogy szépen átbillenjenek a metszők. Aztán beragasztotta. Úgy néz ki, mint egy nagy lila fogvédő. Természetesen rakok fel képeket majd.
Ezután felragasztotta a felső négy metszőre a porcelán bracketteket, majd összekötötte a fémszálas ívvel őket. A bal oldali szemfogam nagyon érzékeny, így elég fájdalmas volt, ahogy ráfűzte. A mellette lévő kisörlőt ki is hagyta, mert az is durván érzékeny. Oly annyira, hogy most mozog is egy kicsit a sok matatástól a számban. Meg hát fáj. Nyilván. Erről is rakok fel majd képet.
Összegezve a dolgokat. Most, hogy teljes a felső ívem, elégedett vagyok vele. Ez a porcelán záracska alig látszik. Komolyan mondom, néha kifejezetten tetszik. Főleg, ha majd szép sorban is lesznek hozzá a fogak. Ellenben ez a ferdesík, ez egy rémálom. Nagyon furcsán beszélek és óriásinak tűnik a számban. Az, hogy nem érnek össze a hátsó rágó fogaim csak ráadás. Azt mondta a doki, hogy ennyi idő alatt nem lesz baja a gyomromnak, de hát az evés az nehéz lesz. Egyelőre kb. elképzelhetetlennek tartom. Beszéltem a barátommal telefonon, ő azt mondta, hogy nem érez sok különbséget, mindent ért amit mondok. Hát én érzem. Utálni fogok megszólalni ebben a pár hétben. Nagyon kellemetlen. Felhívtam anyukámat is. Mondtam neki, hogy most lerakom a telefont és azt hiszem sírok egyet. Nem akartam, de egyszerűen besokalltam. Most már lenyugodtam, de még mindig borzalmasnak találom. Igazán megszenvedek ezért a szép fogsorért... :(
Ráadásul majdnem 50 ezret kellett volna fizetnem, mert hogy ívet is cserélt. Persze annyi már nem volt nálam, úgyhogy vihetek legközelebb megint 4500-t pótlásként, plusz az akkori költség azt mondta, hogy kb. 2000 lesz. Egyébként jövő pénteken kell is jönnöm. Állandóan állítgatni kell ezt a ferdesíkot, hogy hatékony legyen. Minden héten jönnöm kell szinte.