Ma délelőtt voltam dokinál. Nem fektetnék nagy hangsúlyt rá, de 45 perces csúszás volt, így negyed helyett egészkor hívtak be, azt meg hagyjuk is, hogy máshol lett volna már jelenésem egészkor. Hát az nem jött össze! Szóval az ilyen szerencsétlenségektől eltekintve elégedett vagyok a fogorvosommal, hangsúlyozom, a FOGORVOSOMmal, nem az asszisztensével.
Mivel - ahogy a képen is láthatjátok - az egyik szemfogam (a képet nézve a jobb oldali, amúgy meg ugye a bal oldali) jobban kiesik a sorból, mint a másik, és szeretné már a doki is ha végre jobban elindulna az a fránya a helyére. Így most csak ezen az oldalon cserélte ki az ívet, illetve a gumikötéseket. A többit nem bántotta most. 2000 Ft-ot fizettem.
Legközelebb augusztus végén, 29-én és 30-án megyek. Első nap leveszi alulról a lenyomatot, aztán másnapra el is készítteti a ferdesíkot, amit aztán beragaszt, plusz a felső metszőkre is felteszi a porcelán záracskákat. Jelenleg úgy állunk, hogy ha majd leveszi a ferdesíkot (ez 4-8 hét lehet kb., nem tudni pontosan, hogy mennyi), akkor mégis kerülnek majd az alsó metszőkre is zárak. De ez még odébb van. A ferdesík 9000 Ft lesz, a porcelán záracskák darabja szintén ennyi, úgyhogy 45 ezret fogok fizetni majd érte.
/Doki az asszisztenshez: Egy kis rövidstégest kérek.
Asszisztens ügyködik, odaadja a dokinak, ő már majdnem berakná, erre:
Asszisztens: Lehet, hogy nem rövid stégest adtam./
Asszisztensek gyöngye.