Ma reggel voltam fogdokinál, ismét kicserélte az összekötő ívet, aminek még mindig nem tudom mi a hivatalos neve, pedig már egy csomószor elmondták. Viszont rájöttem, hogy azt a bizonyos belső ívet nem lingvál ívnek kell írni, hanem linguálnak. (Okosabbak lettünk.) Ma ezt is kiszedte és állított rajta, mert kicsit elállítódott a viseléstől. Nem volt túl kellemes ez a csere, kicsit fájt is, ahogy a szemfogaimnál behúzta az újat, mert hát rendesen feszülnek a fogak. De rövid ideig tartott, kibírható volt és most (így utána 1 órával) nem érzek semmi fájdalmat.
Mivel a szemfogaim (alul) már majdnem teljesen a helyükön vannak, elkezdjük a felső fogsor "kezelését" is. Jövő hétfőn kihúznak egy felső kisörlőt, aztán jövő pénteken még egyet. Szóval 5 napon belül két foghúzás. Aztán ekkor - a második foghúzás alkalmával - berakja a kis szeparáló gumikat is felülre. Egy hétre rá pénteken, vagyis május 4-én pedig fel is ragasztják felülre. Az első négy frontfogra nem fogok kapni brackettet, viszont szintén lesz a fogaim mögött egy linguál íves cucc. Hurrá! Aztán majd később (nem tudom mikor) felül is ragaszt az első négy front fogra záracskákat és akkor megkapom azt a bizonyos ferdesíkot is, ami korrigálja a keresztharapásomat. De erről majd később, amikor odáig érünk.
Az anyagiakról: most ismét 4500 Ft-ot fizettem az ívcseréért. A foghúzások megint csak 2000 Ft-ba fognak kerülni egyenként, a kis szeparáló gumik pedig 1000 Ft-ba. Amikor felragasztják 6 záracskát fogok kapni, ezek egyenként 6000 Ft-ba kerülnek (fém), tehát 36 000 plusz az a linguál cucc, hát azt nem mondta mennyi, de összesen 48 500-at kell majd fizetnem. Szerintem nem kerül ilyen sokba a linguál, úgyhogy ebbe gondolom valami más is benne van. Meg elfelejtettem most mondani a dokinak, hogy a két szemfogra porcelán lesz, de majd jövő hétfőn szólok neki, hogy kalkuláljuk újra az árakat porcelánnal számolva. Na, folyt. köv. jövő héten. xoxo