Tegnap reggel sor került az első foghúzásra. A jobb oldalon alul az egyik kisörlőt távolították el. Megkaptam az érzéstelenítő injekciót, két helyre. Egy részét teljesen a jobb oldalra nyomta, egy részér pedig közvetlen a fog alatti részbe. Egy negyed órát kellett várnom a váróban, amíg teljesen elzsibbadok, aztán kb. 20 másodperc alatt kihúzta a fogat a doki. Nagyon ügyes volt, mert azt hittem, hogy még el sem kezdte, és már kint is volt. Kicsit megmozgatja, aztán kirántja. Fájdalmat nem érezni, csak azt hogy ott van némi nyomás, vagy valami "mozgás". Egy 15-20 percig biztos bent volt a vatta még a számban, arra jó rá kell harapni. Aztán ha kiveszi az ember, akkor már - jobb esetben - nem fog vérezni. Ha igen, tenni kell be egy tiszta gézt/vattát. Öblögetni nem szabad, illetve kb. egy hétig tejtermék fogyasztása sem javasolt. Dohányzás és alkohol szintén nem tesz túl jót a gyógyulásnak. Nekem nagyjából két órán keresztül le volt zsibbadva a jobb oldalam. Mikor elmúlt a fog helyén egyáltalán nem éreztem fájdalmat, viszont az injekció helyén igen. Az a minimális "fájdalom", amit a tűszúrás helyén éreztem ma reggelre elmúlt. Most már csak az a furcsa érzés él bennem, hogy kihúzták egy egészséges fogamat. :( De valami valamiért!
A gumigyűrűket kivették és megnézte a doki, hogy milyen méretű fémgyűrű lesz majd jó a fogamra. Rápróbált kettőt, vagy hármat, semmi rossz érzés, fájdalom nincs benne. Most nem is tették vissza a gumigyűrűt, de jövő héten újra berakják őket.