Gyerekkoromtól fogva farkasfogaim vannak, mind az alsó, mind a felső állkapcsomon. Alapjában így nőttek ki ezek a szemfogaim. Tehát, hogy teljesen világos legyek, a fogsoromon kívül, feljebb helyezkedik el a négy szemfogam. Alul kevésbé feltűnő, szinte nem is látszik, felül viszont nagyon rontja az esztétikai összképet.
Korábban nem zavart, vagy ha zavart is, úgy gondolkodtam, hogy nem vetném alá magam fogszabályzásnak. Aztán felnőttem - jelenleg 22 éves vagyok -, és rettenetesen elkezdett zavarni. Szerencsémre sohasem piszkáltak miatta, de zavar, hogy nem tudok felhőtlenül mosolyogni, és rossz, berögződött szokásom lett, hogy a kezemet a szám elé teszem, mikor nevetek.
Fél, lassan egy éve - 2011 tavaszán - felkerestem két budapesti fogászati rendelőt is, mert elszántam magam a fogszabályzásra. Legnagyobb megdöbbenésemre a problémám forrása nem a szemfogaim, hanem a keresztharapásom. Vagyis az alsó állkapcsom előrébb helyezkedik el, mint a felső, és így érnek össze a rágófogaim. Röntgen és fogminta vétele nélkül közölték velem mind a két helyen, hogy a felső állcsontom kisebb, mint az alsó, ezért szükség van 1 vagy 2 műtétre, amely során eltörik a felső állkapcsomat, egy fémlemezzel rögzítik, és így megoldható a keresztharapás helyrehozatala. Amennyiben a műtétek nem előnyösen befolyásolják az arcom formálódását, szükséges lehet egy plasztikai műtét is. E mellé jönne még kb. 2 év fogszabályzás. Összesen ez 800 ezer forint és 1 millió forint között lenne. Az árakat illetően, a egyik helyen kijönne 500 ezerből is. Hát ez tényleg sokkal jobb!
Elkeseredtem, de nem adtam fel! Másfél hónapja elmentem arra a helyre, ahol a barátnőm is csináltatta a fogszabályzóját. Nem volt mit vesztenem, bár úgy álltam hozzá, hogy mivel ez egy vidéki város - Zalaegerszeg - kisebb lehet az esély, hogy mást mondanak, vagy egyáltalán kezdenek velem valamit. De teljesen pozitívan állt hozzám a doki, egyből elküldött röntgenre, majd utána alkalommal vett mintát is. Elmondta, hogy valóban az állcsontom miatt van a keresztharapás, nem a fogaim miatt, így nehezebb a dolog. 100%-osan nem lehet helyrehozni a fogaimat szimpla fogszabályzással, csak műtéttel. Azonban esztétikailag rendbe lehet hozni, és a keresztharapást is át lehet billenteni. Csak éppen a rágástechnikám nem lesz tökéletes. Hát ez engem épp nem érdekel.
Így hát elszántam magam, belevágok. Vállalva minden mellékhatást, mert lesz pár. De ez nem rémisszen meg senkit, szerintem megéri! Körülbelül két éve lesz az egész, és azt mondta a doki, hogy utána akár egy évig is érezhetem furának a harapást (evést) az átbillentés miatt, de ez csak azért van mert már 22 vagyok. Még az is előfordulhat, hogy halk kattogás lehet hallani majd rágásnál, de ez egyáltalán nem biztos. Nekem megéri!
Nemsokára fotót is töltök fel, hogy lássátok, milyen most a fogsorom, és remélem 2-2,5 év múlva már egy olyan fotót tölthetek fel, amin mosolygok, és nincs semmi szégyellnivalóm.